Szüreti Regatta – Hegyi Dénes Emlékverseny 2021. október 9-10.

Alsóörs ⇾ Badacsony • Badacsony ⇾ Balatonföldvár

Embert és hajót próbáló volt a Szüreti Regatta zárónapja

15-18 csomós észak-keleti szélben, 6-7 fokos hőmérsékletben és esőben kellett megtennie a Badacsony-Balatonföldvár távot a Szüreti Regatta – Hegyi Dénes Emlékverseny mezőnyének. Technikai problémák miatt több egység a verseny feladására kényszerült. A befutó a mezőny elejének szoros volt, a versenynapot a Pannónia nyerte meg. Jordán Balázs 2:44 perc alatt kormányozta a célba a 70-es cirkálót.

Az előrejelzéseknek megfelelően a szombati versenynapon tapasztalt szél iránya megmaradt, ugyanakkor 15-18 csomóra erősödött a Szüreti Regatta második, vasárnapi versenynapján. Az egységeknek így szinte folyamatosan éles menetben kellett vitorlázniuk tengelyben a Balatonnal. Dolgukat megnehezítette a hűvös idő, valamint a szinte egész nap kitartó csapadék.

Több hajó technikai hiba miatt volt kénytelen kiállni a versenyből. A szombati nap abszolút nyertese, a Józsa Márton kormányozta Raiffeisen 5050 Fifty-Fifty kétárbocos katamarán kormánytörés miatt adta fel, de ugyanígy járt a Király Zsolt vezette, Yardstick Open csoportban indult Sponsor Wanted.

A kihívásokkal teli versenynap vége is izgalmakat tartogatott, hiszen minimális időkülönbséggel futott be az élboly. A Szüreti Regatta második versenynapját végül – sok év után ismét – egy klasszikus hajó, a Pannónia nyerte meg, Jordán Balázs kormányzásával. A 70-es cirkáló 12:44:10-kor ért célba. Őket követte a Magnum NAU 370 RUN, melyet Kurucz Sándor 12:46:11-kor kormányzott Balatonföldvárra. A harmadik helyet szintén egy NAU 370 RUN szerezte meg. A Temesfői Zénó kormányozta Sleepwalker kevesebb, mint egy perccel maradt el a Magnumtól, 12:46:50-kor érte el a célvonalat.

Farkas Péter versenyvezető értékelése szerint igen küzdelmes volt a vasárnapi versenynap.

Ritka az olyan verseny, ahol az egymást követő két napon egyenesen fúj a szél. Ez ugyanakkor nagy küzdelmet jelentett vasárnap az egységeknek, hiszen folyamatosan kreuzban kellett vitorlázni. Úgy gondolom, hogy akik végigcsinálták, minden elismerést megérdemelnek. Számomra ugyanakkor külön öröm volt látni, hogy sok év után egy klasszikus egytestű hajó, a Pannónia nyerte meg a versenynapot. 

A Balatonföldvári befutó után sem értek véget az izgalmak. A Tihanyi-csőben az Aquamarine árboctörést szenvedett, 

Az összesített eredmények alapján a 2021-es Szüreti Regatta – Hegyi Dénes emlékverseny első helyét a Hrutka Gábor kormányozta NAU 370 RUN, a Kaczor Király szerezte meg. Második lett a Pannónia, míg a harmadik az Inhaca3. 

A teljes eredménylista az alábbi linken érhető el:

http://mvszhirdetotabla.hu/szureti-regatta-2021/eredmenyek

 

 

További cikkek