A Király Zsolt kormányozta Sponsor Wanted futott be elsőként a Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékverseny első futamán. Őket követte a Quantum Sails Trentasette, harmadikként pedig a Pannónia 70-es cirkáló ért célba. A klasszikusok közül elsőként a Nemere II érkezett Badacsonyba. Szombaton reggel 9:00 órakor rajtolt el a mezőn, mintegy 191 egységgel Alsóörsről.
Nyolc csomós szélben, ködben, illetve szűrt napsütésben rajtolt el Alsóörsről a Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékverseny 191 hajós mezőnye. Bár az Országos Meteorológiai Szolgálat a versenyt megelőző napon még szinte szélcsendet jelzett előre, a ködnek, valamint az azt követő felmelegedésnek köszönhetően ezzel szemben a 6-8 csomós szél egészen kora délutánig kitartott, minimális gyengülés után pedig ismét frissült.
A rajt utáni szép, bőszeles szakaszban a Sponsor Wanted elsőként a verseny indulását követően egy órán belül már el is érte a Tihanyi-szorost. Király Zsolt csapatát követte a Pannónia, valamint a Quantum Sails Trentasette.
Farkas Péter versenyvezető elmondta: a reggeli köd komoly kihívást jelentett, ugyanakkor nagyon büszke a mezőnyre.
„A Szüreti Regatta rajtja nagyon különleges körülmények között zajlott, ugyanis a sűrű köd miatt alig lehetett látni a pályajeleket. Közben a szél is megérkezett. Természetesen minden kísérőmotoros a helyén volt, így rendben zajlott a rajteljárás. Nagyon büszke vagyok a mezőnyre, hiszen ügyesen megoldották a feladatokat. A köd felszállta után pedig csodálatos vitorlázó idő lett…talán ezeket a napokat nevezhetjük a „vitorlázás ünnepnapjainak”.
A Sponsor Wanted Tihany után is megőrizte vezető szerepét, így 12 óra 35 perckor ért célba. Nyolc perccel követte őket a Lacsny Gergely kormányozta Quantum Sails Trentasette, harmadikként pedig a Pannónia 70-es cirkáló futott be.
Klasszikusok közül a Nemere II ért célba Láng Róbert kormányzásával 13 óra 28 perckor.
A Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékverseny idei második futama vasárnap, 10:00-kor rajtol majd el Badacsony elől.